facebook

Időjárás

A Pőstyéni fürdő (Kúpele Piešťany)

Piestany 190x121 A Pőstyéni fürdő (Kúpele Piešťany)A világhírű fürdőváros Pőstyén, Szlovákia nyugati részén, a nagyszombati kerületben, Szlovákia leghosszabb folyója, a Vág partján található. A fürdő különleges gyógyító erejét többezer gyógyult látogató, orvosok és természettudósok, több mint 600 éve próbálják megfejteni. Mára bebizonyosodott, hogy különlegességét az egyes körülmények együtthatóinak köszönheti, melyek egyedül csak itt fordulnak elő.

Piestany 33 190x121 A Pőstyéni fürdő (Kúpele Piešťany)Az első írásos említés Pőtyén városáról 1113-ból származik, a zobori apátság okiratában szerepel először “Pescan “néven. A fürdőváros a 17. század második felében vált híressé és nemzetközileg is elismerté. Az arisztokraták és földbirtokosok a források felé fürdőházakat emeltek, majd 1821-ben gróf Erdődy József, a nyitrai vármegye főispánja építette fel az első kőből készült fürdőépületet klasszicista stílusban, valamint a fürdő parkját is. 1889-ben a fürdőt a Winter család kapta bérbe. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik a gyógyfürdő nagymértékű felvirágoztatása. A Winter család további fürdőházakat, gyógyszállókat épített, s a fürdő az országhatárokon túl is elismert lett.

Piestany 2 190x121 A Pőstyéni fürdő (Kúpele Piešťany)

A természetes gyógyforrás – a 2000 méter mélységből feltörő, ásványokban gazdag gyógyvíz, valamint az egyedülálló, magas kéntartalmú iszap – voltak a pőstyéni gyógyfürdő létrejöttének alapjai. Világra szóló hírnevét elsősorban a reuma és más mozgásszervi betegségek modern kezelési módszereinek, gyönyörű parkjának, valamint gazdag kulturális és társadalmi életének köszönheti.

 

 

Szállások Pőstyénben